Proof of Work vs. Proof of Stake – mi a különbség?

A Proof of Work (PoW) és a Proof of Stake (PoS) a két legnépszerűbb kriptográfiai bányászati mechanizmus – de mi különbözteti meg őket? A legegyszerűbben kifejezve: a Proof of Work és a Proof of Stake két különböző módja annak, hogy kriptopénzt bányásszunk. Pontosabban fogalmazva: a Proof of Work és a Proof of Stake mindkét típusú konszenzusos mechanizmus, amelyek célja a blokklánc-hálózat résztvevői közötti bizalom kérdésének megoldása.

A két algoritmus elállása kulcsfontosságú kérdéseket vet fel a hálózat biztonságára, a környezeti fenntarthatóságra, a belépés akadályaira és a decentralizáció megvalósítására. A blokklánc-hálózatokra, mint „hűtlenekre” vonatkozó általános hivatkozások ezt az alapelvet tükrözik.

A blockchain rendszer célja garantálni, hogy a tranzakciókat a rendeltetésszerűen hajtják végre és rögzítsék, anélkül, hogy a felek között vagy közvetítőn keresztül szükség lenne társadalmi bizalomra. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, a hálózatot úgy kell megtervezni, hogy lehetetlen – vagy legalábbis nagyon életképtelen – hogy a résztvevők kétszeresen költsék el a kriptovaluta egységeket, vagy visszagurítsák a korábbi tranzakciókat.

 

A Proof of Work, avagy a munka igazolása

A munka bizonyítása úttörő rendszer, amely valójában már létezett a Bitcoin (BTC) előtt is, de azóta eredendően összekapcsolódott a világszerte ismert kriptovalutával. Emiatt a mechanizmust néha Nakamoto-konszenzusnak nevezik, amely magában foglalja az érme még mindig titokzatos feltalálójának fedőnevét.

A Proof of Work munka igazolásában a többségi döntést (konszenzust) a „leghosszabb lánc-nyer” szabály képviseli. Ez azt jelenti, hogy a blokklánc-hálózat résztvevői a blokkok leghosszabb láncolatát fogadják el az egyetlen érvényesnek. A szabály megakadályozza, hogy a létező egymás mellett több lánc is megjelenjen, amelyek mindegyike a history különböző verzióit tükrözi. Minél hosszabb lesz a blokklánc konszenzusos változata, annál nagyobb számítási erőre és erőforrásokra lenne szükség – elméletileg – a visszagörgetéshez.

A leghosszabb láncszabály biztonságos működése érdekében az új blokkok hozzáadása a lánchoz nehézkesnek számít, vagyis költséges és időigényes. A hálózat résztvevői versenyeznek összetett kriptográfiai feladványok megoldása érdekében, és a hálózaton elsőként sikeresen validálják az új blokkokat. Átvitt értelemben ezt a folyamatot bányászatnak nevezik.

A munkabizonyítási probléma többszörös, ismételt próbálkozást igényel – jelentős számítási teljesítmény („munka”) felemésztésével -, mielőtt sikeresen megoldanák.

 

Satoshi Nakomoto a Bitcoin fehér könyvében kifejtette

„A leghosszabb lánc nemcsak a tanúsított események sorrendjének bizonyítékául szolgál, hanem annak bizonyítékaként is, hogy a CPU legnagyobb energiaforrásából származik”.

Ebből az alapelvből megérthetjük, hogy a Proof of Work munkabiztonsági rendszerek fenntartásához jelentős számítási erőforrásokra van szükség. Ez arra késztette az inkluzivitás és a decentralizáció szószólóit, hogy amint a Bitcoin hálózat növekszik, a bányászat szinte kizárólagos privilégiumává vált azoknak, akiknek módjukban áll versenyképességet fenntartani a legfejlettebb és legerősebb hardverbe történő befektetéssel.

A számítási intenzitásnak van még egy jelentős vonzata. A bitcoin hálózat bányászatához szükséges hardver áramellátása a kis nemzetekhez hasonló villamosenergia-szintet emészt fel. Ez az ár néhány kritikus szerint túl magas az éghajlatváltozás iránti fokozott aggodalom korában.

 

A Proof of Stake, avagy a tét igazolása

Csakúgy, mint a Proof of Work, vagy munkavégzés igazolása, a tét igazolása is célja az elosztott konszenzus elérése a tranzakciók érvényes sorrendjében. Azaz a history megosztott, egyetlen változatáról való megállapodás elérésében. A tétbiztosítást használó blokkláncokban a hálózat csomópontjai blokkok érvényesítésével foglalkoznak, ahelyett, hogy számítási erőforrásaikat kiosztanák „bányászni”.

Ezeken a hálózatokon belül a biztonság és a konszenzus úgy valósul meg, hogy a résztvevők részesedést – magán- vagy kollektív tőkéjüket – vállalnak a vállalkozás számára a hálózat natív jelzőinek formájában. A tétbiztosító rendszer a tulajdonjog kriptográfiai igazolásaként és a projekt folyamatos sikere iránti érdeklődés bizonyítékaként működik.

 

A hálózat karbantartásában való részvételhez

A csomópontok intelligens szerződés segítségével „lezárják” a natív tokeneket, így azok feloszthatatlanná válnak a lefoglalt idő alatt. A blokklánc konszenzustörténetének kiterjesztése érdekében egy determinisztikus algoritmus véletlenszerűen kiválasztja, hogy mely csomópontok válnak validátorokká minden új blokkhoz.

Ennek a randomizált kiválasztási folyamatnak, valamint az érdekelt feleknek a hálózat iránti érdeklődésének (tárolt értékének) az a célja, hogy visszatartsa a résztvevőket attól, hogy megpróbálják szabotálni a lánc-történelmet, és úgy döntsenek, hogy aláássák a rendszert. Az Ether kriptovaluta (ETH) egy nagy jelentőségű példa egy olyan projektre, amely jelenleg a munka igazolásától a tét igazolása felé halad.

Fejlesztői azzal érvelnek, hogy miután sikeres lesz, a tét igazolása környezeti szempontból fenntarthatóbb lesz, mivel elengedi a Bitcoin fenntartásához szükséges szédítő mennyiségű energiát. Azt is állítják, hogy a rendszer jobban ellenáll a monopóliumoknak és a hatalom hálózaton belüli központosításának. Mivel a részvétel elválik a hardver és az erőforrások ellenőrzésétől.

Ha többet szeretnél tudni a kriptográfia világáról >>